+36 (1) 510 0585 info@forensis.hu

Teendők kátyúkár esetén

Teendők kátyúkár esetén

A kátyú és a téli autózás kéz a kézben jár Magyarországon. Bármennyire is rutinos vezetők vagyunk és éles a szemünk mint egy sasé, néha elkerülhetetlen, hogy kátyúba hajtsunk.

Szerző: Editor

Ilyenkor a sebesség és a kátyú nagyságától függően sérülések keletkezhetnek a gumiabroncson, a felnin, a legrosszabb esetben akár a futómű is meghibásodhat.

Pécsi Norbert , a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője kérdésünkre elmondta a legtöbb kárbejelentést a tavaszi hónapokban érkezik a társasághoz, mivel ilyenkor alakul ki a legtöbb úthiba a téli fagyokat követő enyhe időnek is köszönhetően.
„Tavaly enyhe és csapadékmentes tél volt, csupán februárban volt számottevő havazás, emellett a hőmérséklet is nagyon sokat volt fagypont felett. Vagyis nem voltak igazán kiemelkedő fagyási-olvadási ciklusok, továbbá a teljes 2012-es évet nézve igen száraz volt az időjárás, így az előző évekhez képest kevesebb úthiba alakult ki a 30 ezer kilométeres állami közúthálózaton” – mondta a szóvivő.
Ennek megfelelően 2012-ben 560 kárbejelentést regisztrált a Magyar Közút és közel 23 millió forintot fizetett ki a jogosnak tartott kárigényekre.

Az elmúlt évek közül 2010-ben érkezett a legtöbb kárbejelentés – összesen 2.983 darab -, a kifizetések összege pedig elérte a 62 millió forintot. A legtöbb kártérítést 2011-ben fizette ki a társaság 1361 kárbejelentés után. Idén eddig mindössze 80 kárigény érkezett a közútkezelőhöz, melyek elbírálás alatt vannak. A beérkezett kárigények elbírálási ideje átlagosan 10-30 napot vesz igénybe.

A vonatkozó jogszabályok értelmében a kátyúkárt az autósnak be kell jelenteni az adott út kezelőjének. Ez általában a Magyar Közút, de a települések nem tranzit útjai általában az adott önkormányzat kezelésében állnak, így a kárigényt hozzájuk kell eljuttatni.
(Ezen a térképen könnyedén beazonosíthatod, hogy az adott útszakasz kinek a kezelése alatt áll.  Ha a kátyúkár Budapesten történt, akkor a Fővárosi Közterület Felügyelet vagy az adott kerület az illetékes.
Ilyenkor a 06-80-204-386-os vagy a 06-1-459-6750-es számot kell tárcsázni.)

A kárigényt egy erre kialakított kárbejelentő lapon lehet megtenni a Közút Nonprofit Zrt. illetékességi területén a megyei igazgatóságokon személyesen, postai vagy elektronikus úton.

Pécsi Norbert elmondta: a károsultnak igazolnia kell, hogy a kár ott és úgy következett be, ahogy ő bejelenti. Tehát, minél alaposabb bizonyítással áll elő, annál gyorsabb és egyszerűbb az ügyintézés. Pontosan le kell írnia, hol, mikor, mi történt, ha van nála fényképezőgép, esetleg kamerás mobiltelefon, érdemes ott a helyszínen fényképet készítenie, mind a kárt okozó kátyúról, mind a sérült gépjárműről.
Csatolhat tanúnyilatkozatot is, illetve rendőrségi helyszínelés esetén a rendőrségi iratot is.
A károsultnak kell bizonyítania azt is, hogy az érvényesíteni kívánt kárösszeg, miért annyi amennyit megjelölt (biztosítói kárfelméréssel, javítási számlával, stb.), valamint csatolnia kell a gépjármű forgalmi engedélyének másolatát is.

A Forensis tanácsa:
Amennyiben a forgalmi viszonyok miatt elkerülhetetlen a kátyúba hajtás, akkor a károk enyhítése vagy elkerülése végett a kátyúba hajtás előtt a lehetőségeink szerint csökkentsük a sebességet és semmi esetre sem fékezett kerékkel érkezzünk a kátyúba!
Az ember reflexszerűen fékez, de próbáljuk meg a kátyú előtt felengedni a féket, mert lényegesen kisebb erőhatás éri a gumit (ezáltal az abroncsot, futóművet), ha fékezetlenül tud továbbgördülni.

A tapasztalat azt mutatja, hogy érdemes előbb bejelenteni a káreseményt, megvárni a biztosítási kárszakértő jelentését és csak utána nekifogni az autó javításának.
Ha a károsult mégis először a javíttatás mellett dönt és számlával igazolná a javítás költségeit előfordulhat, hogy a biztosító úgy dönt: annak csak egy része reális és csak az általa jogosnak megítélt összeget fizeti ki. A Magyar Közút szóvivője szerint hosszú évek tapasztalata azt mutatja, hogy a társaság a hozzá beérkezett kárigények felét ismeri el jogosnak.

„Az elmúlt hetek nagyon csapadékos és ingadozó időjárásának köszönhetően az elöregedett burkolatú közúthálózaton időszakosan megnőtt az úthibák száma, amely a tavalyi év azonos időszakához képest is emelkedést mutat. A jelenlegi téli időszakban csak úgynevezett hideg kátyúzást tudunk alkalmazni, ami kevésbé tartós, mint a meleg aszfalttal történő javítás. Tavasszal újraindulnak a meleg aszfaltot keverő üzemek, tartósabb kátyúzó anyaggal is végzünk majd burkolatjavítási munkákat.” – tájékoztatott Pécsi Norbert.

;